Micsoda hintó ez? A tavasz
hintója.
Fényes napkeletről jön a fecske, gólya.
Pintyőkék, gerliczék, csakhogy újra látunk!
Mondjatok egy szép dalt! Isten hozott nálunk!
Megzendűl az erdő, megzendűl a
róna,
Reszket a bokrocska, rügyezik a rózsa.
Égre száll a dalos madarak imája,
Fényes napszemével mosolyg az ég rája.
Örülök, hogy van szerencsém,
Szerecsenek királya!
Éljen friss jó egészségben!
A pékinas kívánja.
Az újságban azt olvasom:
Mindenfelé sok a korom.
Tegnap is a város végén
Kigyulladt vagy három kémény.
Mire való a seprője?
Maradok hű tisztelője,
Szerecsenek királya,
Alázatos szolgája!
Áh, jó reggelt, kedves öcsém,
Pékinasok virága!
Mikor lesz a zsemlye nagyobb?
Minden ember kívánja
.
Az újságban azt olvasom,
Hogy még mindig kicsi nagyon.
Hogy a seprőm mire való,
Megtudhatod, lisztkaparó!
Gyere, mindjárt megmutatom,
Tésztagyúró, a hátadon.
Pékinasok virága,
Alázatos szolgája!
A róka könnyen bedugta a fejét a köcsögbe, de kihúzni onnan már nem tudta; akárhogy is forgatta, emelgette a fejét, csak nem jött ki. Látva, hogy semmi sem segít, szép szavakkal kérlelni kezdte a köcsögöt: „Engedj ki köcsögöcske, már épp eleget játszottunk, tovább nem bírom.” Itt azonban a róka minden furfangja hiábavaló volt, a köcsög csak nem eresztette el.
A róka nem ostoba, ezért így szólt a köcsöghöz: „Ha nem, hát akkor nem. De várj csak, majd a vízbe fojtalak, ha nem eresztesz el.” Odaszaladt a folyóhoz és belemerítette a köcsögöt. A köcsög tényleg belefulladt, de amint megtelt vízzel, a rókát is magával húzta a mélybe.
