Jaj, jaj! 595 szó, 3690 karakter
- Jaj, jaj!
Micsoda borzasztó sírás-rívás
hallatszik a konyhából? A konyhából a pitvarra, a pitvarból az
udvarra...
- Jaj, jaj!
Nagy riadás támadt az udvar
lakói közt. A libák hápogva csődültek össze; a tyúkok
kotkodácsolva tanácskoztak; a pulykák pedig, a
felfuvalkodott pulykák, megharagudtak és ki-kicsattanó
pulykaméreggel parancsoltak csendet. Senkisem hallgatott a
felfuvalkodott pulykákra.
- Jaj, jaj! - A sikongás
tovább tartott.
A jószívű búbos galambok
suhogó szárnyakon ereszkedtek le a tetőről és résztvevően
tudakozódtak a Sajó komondortól, hogy mi baja lehet Béninek
hogy annyira sivalkodik? Ők rögtön megismerték Béni hangját, a
kis gazdájuk hangját, a ki néha meg szokta osztani velük
ozsonnáját.
- Nem tudom, - mondta a
komondor, ki ásítozva sütkérezett házikója előtt - nem tudom,
én csak éjjel felelek a rendről. Utána néznék, de nem mehetek,
tartanom kell ezt a lánczot...
A derék Sajó komondor
restelte bevallani, hogy oda van lánczolva.
Előtermett az istállóból a
jó Kókusz kecske is. Szép, pofaszakállas, selyemszőrű kecske.
Béni nevezte el Kókusznak.
Elnevezhette volna Hókusznak
is, vagy teszem Pókusznak, de neki legjobban tetszett a Kókusz név.
A jó Kókusz sietve hagyta ott illatos szénáját s a
tanácskozókhoz lépett.
- Talán valami csínyt
követett el Béni - kérdezte - s most eljött érte a puttonyos
Mikulás?
- Ma nincs Mikulás napja, -
mondta Sajó.
- Hm, talán a hétfejű,
tűzokádó sárkány tört a konyhába?
- Avagy talán a vasorrú bába
ijesztett rája? - jegyezte meg más valaki.
- Ostobaság! - mormogta a
tapasztalt Sajó kedvetlenűl. - Hétfejű sárkányok és vasorrú
bábák nincsenek, csak a mesékben, de nem járkálnak a házakba...
- Mindegy, én nem hagyom a
kis gazdámat! - mondta Kókusz bátran. - Ha hétfejű sárkány,
megöklelem a két szarvammal. Ha vasorrú bába, akkorát mekkentek,
hogy ijedtében világnak szalad...
A kecske nekiindult a
pitvarnak. Sajó utána kiáltott:
- Kókusz, aztán meg ne rágd
útközben a szőlővenyigét!
- Hová gondolsz! - mekegett a
kecske.
- No csak mondom!
Kókusz elszántan lépett a
pitvarba, aztán dobogó szívvel tolta be fejét a konyhaajtón,
honnan Béni úrfi jajveszékelése hallatszott.
Kókusz nézett, sokáig
nézett, aztán lassan visszajött.
A tyúkok, a libák, a
galambok körülfogták, még a felfuvalkodott pulykák is közelebb
jöttek, úgy tették, mintha az egész dologgal nem nagyon
törődnének, de a kiváncsiság majd kifúrta az oldalukat.
- Mit láttál a konyhában? -
kérdezte a Sajó.
- Hétfejű sárkányt? -
kérdezték a libák.
- Vasorrú bábát? -
kérdezték a tyúkok.
- Láttam egy nagy, nagy
dézsát, - feleli Kókusz.
- És mi volt a dézsában?
- Friss víz.
- És mi volt a vízben?
- Béni úrfi ült a vízben.
- És miért ült ott?
- Mert az édes anyja ültette
bele.
- És mit tett?
- Sivalkodott.
- Mért sivalkodott?
- Mert nem szeret fürödni.
Kókusz többet nem tudott
mondani. Hallgatói különbözőképpen itéltek a dologról.
Egy öreg tyúk, ki nagyon
félt a víztől, azt mondta:
- Nem csodálom, ha
sivalkodik. Az ember szárazföldi lakó, mint a tyúk is. A víz
csak a harcsáknak és pontyoknak jó. Én sohasem eresztem
csibéimet a vízbe...
Egy tapasztalt kacsa ellenben
így vélekedett:
- Hogy lehet a víztől félni?
Én nem ismerek nagyobb gyönyörűséget, mint friss vízben
lubiczkolni, bukdácsolni...
A libák igazat adtak neki.
Sajó közbeszólt:
- Az ember nem tyúk, nem is
liba. Az ember szárazföldön él, de azért minden rendes embernek
meg kell fürödnie, éppen úgy, mint minden rendes komondornak is.
Ezt Béni még ma nem látja be, mert még csak negyedfél éves, ha
nagyobb lesz majd megokosodik.
Ezzel a felvilágosítással
megelégedtek mind, a hápogó libák, a kotkodácsoló tyúkok, a
búbos galambok, a felfuvalkodott pulykák és Kókusz kecske is.
Ti is megelégedhettek vele,
gyerekek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése