Aranyos Katicza, meg a tündér-babák. 817 szó, 5399 karakter
A selyem-szakállú
tündér-apónak volt egy czukor-palotája, egy nagy láda apró
pénze, meg két aranyos babája. Egy fiú meg egy leány. Szerette a
tündér-apó a palotáját is, meg a pénzét is. No, hanem a két
kis babáját aztán úgy szerette, hogy oda nem adta volna őket a
világ minden czukor-palotájáért, de még az apró pénzéért
sem.
Mikor a tündér-apó egy este
a térdén ringatja, beczézgeti ibolyaszemű tündérkéit, egyszer
csak az egyik jobbról, a másik balról csókolja meg az arczát, s
azt mondják neki, hogy:
- Tudod-e, apuskánk, merre
van az ezüst-tó?
- Hogyne tudnám, bimbócskáim!
- mondja a tündér-apó.
A babák tovább kérdik:
- Hát azt tudod-e, hogy az
ezüst-tóban arany-halacskák is vannak?
- Azt is tudom!
A mosolygó babák még egy
csattanós csókot czuppantottak a tündér-apó arczára.
- No, ha ilyen okos ember vagy
te, apuskánk, akkor azt is találd ki, hogy mit akarunk mostan
mondani neked.
A tündér-apó átöleli az
egyiket jobb karjával, a másikat balkarjával s így felel a két
kis babájának:
Páros bimbó himbál rajtam,
Ezüst-tóban arany-hal van.
Halacskákért - csibe-máj! -
Két kis baba szíve fáj.
Ezüst-tóban arany-hal van.
Halacskákért - csibe-máj! -
Két kis baba szíve fáj.
Nagyszakállú tündér-apó
A ki tudja, hol van a tó,
Azt mondja, hogy: á-bé, ab!
Kis czipellő, nagy kalap!
Holnap délig, délebédig,
Hazahozza a halat!
A ki tudja, hol van a tó,
Azt mondja, hogy: á-bé, ab!
Kis czipellő, nagy kalap!
Holnap délig, délebédig,
Hazahozza a halat!
Nagy örömmel tapsolnak a
tündérkék. Hiszen épen azt akarták kérni az apuskájoktól, a
mit az olyan szépen ki is talált, meg is ígért nekik.
Másnap útban volt a
tündér-apó. Hanem mire az ezüst-tóhoz ért: Deczember nevű
haragos ember olyan csikorgó hideget lehelt a földre, hogy az
aranyhalacskákra halászó tündér-apónak - lelkem-adta! - tóba
fagyott a hosszú selyem-szakálla! Nem birta kihúzni... Nem tudott
haza menni.
Kondúl a harang
tizenkettőkor:
- Bim-bam! Dél van!
Várják, várják a
tündér-gyerekek otthon: mikor toppan be az ajtón édes apókájok.
De biz’, az csak nem megy.
Száll azonban egyszer a fehér
hó-madár. Csőre koppan a jég-virágos ablakon:
Tündér-fiú! tündér-lány!
Hallgassatok csak én rám!
Apókátok ezüst-tónál
Jégbe-hóba didereg...
Befagyott a nagy szakálla,
Haza jönne - nem lehet! -
Hallgassatok csak én rám!
Apókátok ezüst-tónál
Jégbe-hóba didereg...
Befagyott a nagy szakálla,
Haza jönne - nem lehet! -
A tündér-gyerekek ijedten
kapkodják elő a meleg bundát:
Aranyos, édes,
Hó-madárka!
Vidd oda, hozzá,
Takard rája!
Hó-madárka!
Vidd oda, hozzá,
Takard rája!
Elröpűl a hó-madár. Kis
idő múlva megy a másik. Megkoppan a csőre a jég-virágos
ablakon:
Tündér-fiú! tündér-lány!
Hallgassatok csak én rám!
Nem fázik már apókátok,
Ölel, csókol titeket,
Azt üzeni: küldjétek el
Dél-ebédjét, ha lehet!
Hallgassatok csak én rám!
Nem fázik már apókátok,
Ölel, csókol titeket,
Azt üzeni: küldjétek el
Dél-ebédjét, ha lehet!
Szedi-veszi a két gyerek a
nagy kosár pecsenyét, czukrosságot:
Aranyos, édes
Hó-madárka!
Itt van az ebéd,
Vidd hozzája!
Hó-madárka!
Itt van az ebéd,
Vidd hozzája!
Ráadásúl vissza is üzenik:
Jó apukánk! légy nyugodtan!
Nem hagyunk mi téged ottan!
Nem hagyunk mi téged ottan!
A hó-madár fölrepűlt,
vitte, vitte az ebédet a tündér apónak. - Hanem akkor már a
tündér-babák is magukra öltötték a téli ruhácskájokat;
leszaladtak az udvarba és azt mondták a szállongó hó-pihéknek:
- Gyémántos pihék! Szépen
kérünk, vezessetek az ezüst-tóhoz!
Tízével is röppentek a
hó-pihék:
- Szívesen vezetünk,
tündér-babák! Hanem hát van-e aczél-talpú czipőcskétek?..
Tükör-sima arra az út: nem lehet azon másként menni, csakis éles
aczél-talpon.
A kis tündérek sírva
fakadnak... Nincsenek nekik aczél-talpú czipőcskéik! De még csak
azt se tudják: hol teremnek azok a csodálatos czipők, a miknek a
talpa éles aczélból lenne...
- Nagy baj! Nagy baj! -
sopánkodtak a hópihék. - Aczél-talpú czipők nélkűl a legjobb
akarattal sem vezethetünk el titeket.
Szerencsére oda vetődik a
tánczos-lábú czinege. Megérti a tündér-gyerekek baját. Nosza!
Elfut gyorsan a kovácshoz... Addig járja, addig aprózza előtte a
legislegszebb tánczát, mig a nagy kalapácsú mester azon tüzesen
ki nem szikráztat, ki nem kalapál három pár éles aczél-talpat.
Kettőt a gyerekeknek, egyet meg a tündér apónak... Felkötik a
tündérkék az aczél-talpakat, hanem alig lépnek vele:
Ákom-bákom!.. pitty!.. poty!.. gurúlnak erre is, arra is a
tükörsima jégen...
- Jaj! Istenkém! Nem birunk
mi ezzel boldogúlni!
- Dehogy nem! Dehogy nem! -
kaczagja messziről egy csengő hangú, piros arczú
kisasszonynénike. - Nézzétek! Hogy siklik az én
aczéltalpam... Ugy repülök, mint a fecske. Pedig én nem is vagyok
tündér, hanem csak: aranyos Katicza... Hipp-hopp! Adjátok ide a
kezecskéiteket! Majd megtanítalak én titeket: hogy kell az
aczéltalpú czipőben járni.
Jobb kezével megfogta a
tündér-fiút, bal karjára fűzte a tündér-leányt. Olyan
gyönyörűen siklottak a vezető hó-pihék után, hogy még a
jég-madár se állhatta meg szó nélkűl.
Csiri, csiri, csin!
A mióta élek:
Soha ilyen szépet!
A mióta élek:
Soha ilyen szépet!
Elértek az ezüst tóhoz.
Megtalálták a tündér-apót. Körűlfogták, ölelgették
csókolgatták. Aztán addig hízelegtek a haragos Deczembernek, míg
az egyszer csak úgy ellágyúlt egy pár szem-pillantásra, hogy a
tündér-apó a selyemszakállát is, meg az arany-halacskát is
kiránthatta az ezüst-tóból.
No, bezzeg, volt öröm,
dínom-dánom!
Mikor haza értek, az öreg
tündér-apó nyomban kiadta a parancsot a czukor-ácsnak, hogy egy
czukor-palotát építsen az aranyos Katiczának... A tánczos-lábú
czinegét, meg a hó-madarakat mézes búzával édesgette a
jégvirágos ablakba és megengedte nekik, hogy a kis tündérek
karácsony fáján rakhassanak maguknak fészket.
A kis halacska meg ott
lubiczkolt a kristály-fürdőjében. Aranyos pikkelye, kedves
bohóskodása nagyon, nagyon tetszett a tündér-babáknak.
Hanem azért, szó a mi szó: bizony, csak esténkint kerűlt ő
kemére a sor. Mert a tündérleány egész napokon a tükör-sima
jegen siklott, korcsolyázott az aranyos Katiczával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése