A madaraktól is lehet tanúlni. 343 szó, 2185
karakter.
Mi
csak megvagyunk télen át a jó meleg szobában, de, hajh! annál
keservesebb a szegény kis madarak sorsa odakünn!
Hideg
van, nagyon hideg. A messze határ végig hóval van borítva. Fagyos
szél süvöltöz át az erdőn; felhők fedik el a jótékony napot;
a fákról régen leveszett a lombtakaró; nem röpködnek a
levegőben zummogó rovarok.
Istenem,
Istenem, hogyan is élnek meg most odakünn azok a szegény kis
madarak! - Szeretnék közéjük kiáltani:
-
De bolondok is vagytok, te veréb, te varjú, te úti pacsirta, hogy
nem mentek melegebb hazába, mint a hogy a fürj, a fecske, meg a
fülemile teszik! Ott messze, délen örökös a nyár, napfényben
fürödhetnétek, gond nélkűl élhetnétek. Itt a hideg
összefagyasztja szárnyaitokat s alig-alig találtok egy kis
eledelt. Izetlen bogyók, fakéreg hulladéka, ez az összes
élelmetek s ezt is csak soványan adja a mostoha természet.
A
didergő madarak feleletűl visszacsipegnek valamit, mintha ezt
mondanák:
-
Jó ember, köszönjük, hogy úgy aggódol értünk. Igazad is van,
mikor azokat a szép délvidékeket magasztalod. Tudjuk azt a
fürj, a fecske meg a fülemile elbeszéléséből, hogy ott nagyon
szép a világ s az élet is gond nélkűl való. De minket nem
csábít a sugaras ég, nem csábítnak az örökzöld lombok, a
pazar lakomák. Mi nem zúgolódunk sorsunk ellen és nem fordúlunk
el ettől a földtől azért, mert most hóval van borítva s
kegyetlen hóviharok süvöltöznek fölötte. Láttuk nyári
pompájában, bőkezű volt akkor hozzánk, gyönyörködtünk
lombjaiban, virágaiban s nem akarunk, nem tudunk hozzá
hálátlanok lenni. Ha megfosztotta a tél kincseitől, osztozunk
szegénységében és részt veszünk szomorúságában. Vele
maradunk, nem hagyjuk el! A tél nem tart örökké, a mi
szenvedésünk is majd csak véget ér. Milyen édes, milyen
boldog érzés lesz az, mikor a fakadó fáit, zsendűlő virágait
újra üdvözölhetjük! Bizonyára jobbak vagyunk némely
embernél, kinek a haza földje csak akkor kedves, mikor hasznot
várhat tőle s ha nincs mit várni tőle: elpártol hűtlenül.
Jobban esik nekünk itt, a honi földön szenvedni, mint idegen ég
napfényében sütkérezni...
Ezt
mondták azok a didergő madarak s a szivem fölmelegedett tőle,
mert igazuk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése