AZ ARANYMADÁR 2596 szó, 16170 karakter.
Volt egyszer egy király, aki
olyan gyönyörű templomot építtetett, hogy közel s távolban nem
találta senki párját. Egy szép napon azután messze távolból
jött egy vándor, és hosszan bámulta a csodaszép épületet. A
király odament hozzá, és megkérdezte tőle, hogy tetszik neki a
templom. A vándor így válaszolt:
- Ez a legszebb
templom, amelyet valaha is láttam, csupán egyetlenegy dolog
hiányzik belőle: az aranymadár, amelyik gyöngyöket hullat a
csőréből, amikor énekel.
A király erre
megkérdezte tőle, hol található ez a madár.
- Azt nem tudom -
felelte a vándor. - Én is csak hírét hallottam!
Ettől kezdve a
királynak nem volt többé nyugta, mert folyton-folyvást arra
kellett gondolnia, hogyan is tehetne szert az aranymadárra. Aztán
egy napon odajött hozzá a legidősebb fia, és így szólt:
- Atyám, én útra
kelek, és megpróbálom megkeresni az aranymadarat.
Megörült erre a
király, legjobb lovát adta oda a fiának, és úgy engedte útjára.
A fiú csakhamar egy erdőbe ért, és tüzet gyújtott. Alig lobbant
fel a tűz lángja, odafutott hozzá egy róka, és jajgatni
kezdett:
- Jaj, az isten hidege majd megvesz!
- Hát rakj tüzet és melegedj!
- Hát rakj tüzet és melegedj!
- mondta a királyfi, és
azzal elővette az útravalóját. A róka újra megszólalt:
- Jaj, a gyomrom az éhségtől hogy korog!
- Hát keress magadnak élelmet, és lakjál jól!
- Hát keress magadnak élelmet, és lakjál jól!
- szólt oda a
királyfi, s erre a róka elszaladt.
A királyfi
felkerekedett és továbbment. Hamarosan felélte egész útravalóját,
és rossz társaságba keveredett; először a lovát adta el,
aztán eladósodott, és végül kénytelen volt elszegődni egy
vendégfogadóba szolgának.
Kis idő múlva a
második királyfi is útra kelt, hogy megkeresse az aranymadarat.
Atyja neki is adott egy remek paripát, és alaposan feltarisznyázta,
de ez a fiú is ugyanúgy járt, akárcsak a bátyja.
Mikor tüzet rakott
az erdőben, odajött hozzá a róka, és elkezdett jajgatni:
- Jaj, az isten hidege majd megvesz!
Jaj, jaj, a gyomrom éhen vesz!
- Hát rakj tüzet, és melegedj,
S keress magadnak élelmet!
Jaj, jaj, a gyomrom éhen vesz!
- Hát rakj tüzet, és melegedj,
S keress magadnak élelmet!
- mondta neki a
királyfi. Aztán továbbindult, rossz társaságba keveredett,
nyakára hágott a pénzének, majd eladta a paripáját, adósságokba
verte magát, s végül kénytelen volt elszegődni egy
vendégfogadóba szolgának.
Ekkor a legkisebbik
királyfi is atyja elé járult, és így szólt hozzá:
- Atyám, hadd
induljak el én is, hogy megkeressem neked az aranymadarat!
- Hová gondolsz? Ha
a bátyáid nem jártak szerencsével, akkor neked még kevésbé
sikerülne!
A fiú azonban addig
könyörgött, míg a király végül útjára engedte. De ennek a
fiúnak már csak egy rossz lovat adott és kevéske pénzt, mert azt
gondolta magában, hogy úgyis annyi, mintha eleve az ablakon dobná
ki az egészet.
A fiú ellovagolt,
alig ért ki azonban a városból, a lova összeroskadt. Így hát
gyalog indult tovább, s ment, míg csak az erdőbe nem ért. Ott
azután tüzet rakott magának. Ekkor megjelent a róka, és így
kiáltott feléje:
- Jaj, az isten hidege majd megvesz!
- Akkor hát jöjj ide, és melegedj!
- Akkor hát jöjj ide, és melegedj!
Mikor pedig a fiú elővette
az ennivalóját, így jajveszékelt a róka:
- Jaj, jaj, de szörnyű
éhes vagyok!
- Akkor hát jöjj, neked is adok!
- Akkor hát jöjj, neked is adok!
- mondta megértően
a fiú. Erre a róka egészen közel jött a tűzhöz, együtt evett
a fiúval, és ott aludt mellette reggelig. Mikor azután a fiú
felébredt, és tovább akart indulni, azt mondta neki:
- A testvéreid nem
könyörültek meg rajtam, így hát nem is tudták megszerezni az
aranymadarat. De mivel te részvéttel voltál irántam, adok
neked egy jó tanácsot, és segítségedre leszek. Indulj csak
tovább, az erdőn át. Hét napig kell menned, s akkor majd kiérsz
egy nagy rétre. A rét túlsó szélén áll egy hatalmas kastély,
menj be oda, és majd meglátod, hogy mit kell tenned.
Végül pedig még
egy ezüstsípot is adott neki ezekkel a szavakkal:
- Ha nagy-nagy
veszélyben leszel, és képtelen arra, hogy segíts magadon, fújj
ebbe bele, s akkor én nyomban ott termek, és segítek neked! -
Ezzel a róka beszaladt az erdőbe, a fiú pedig ment tovább a maga
útján.
Hét napig ment,
akkor kiért a rétre, és meglátta a kastélyt. Odasietett, és
bátran bement. A kastélyban egy szép fiatal lányt talált,
aki sírva fakadt, mikor a fiút meglátta, és így szólt hozzá:
- Hogyan kerülsz
ide? Az én uram a hétfejű sárkány, s az menten megöl, amint
meglát!
- Én bizony nem
félek tőle, hanem megküzdök véle!
Ott függött a
falon egy hatalmas kard. A fiú nyomban lekapta, és elkezdett vele
gyakorlatozni.
Aztán egyszer csak
jött ám a sárkány tüzet okádva. A fiú gyorsan megsuhintotta a
kardot, és mind a hét fejét levágta egyetlen csapással.
Megörült erre a
leány, nyomban asztalt terített, és kérte a fiút, hogy maradjon
nála. A királyfi azonban azt felelte, hogy erről szó sem lehet,
mert neki előbb meg kell keresnie az aranymadarat. Megkérdezte
a leányt, nem tudná-e megmondani, merre találhatna rá?
- Nekem bizony
sejtelmem sincs róla - mondta a leány. - De menj csak át oda,
ahhoz a másik kastélyhoz, ott lakik a húgom, talán ő tud neked
valamit mondani.
Búcsúzóul adott a
fiúnak egy rézalmát, és így szólt hozzá:
- Ha megforgatod ezt
az almát, én nyomban hozzád repülök!
Mikor a fiú odaért
a második kastélyhoz, ott újra csak egy szép fiatal leányt
talált, aki sírva fakadt a királyfi láttán:
- Jaj neked! Az én
uram a kilencfejű sárkány, ha az hazajön, vége az életednek!
- Én bizony nem
félek tőle, hanem megküzdök véle!
Azzal lekapta a
falon függő kardot, meglóbálta a levegőben, és gyakorlatozott
vele.
Egyszer csak aztán
jött ám a sárkány, mint valami szélvihar, és közben tüzet
okádott. A fiú felemelte a kardot, és egyetlen csapással levágta
a sárkánynak mind a kilenc fejét.
A leány nagyon
megörült. Nyomban asztalt terített, és kérte a fiút, hogy
maradjon nála örökre. A királyfi azonban így felelt:
- Nem maradhatok én
itt, mert meg kell keresnem az aranymadarat. Meg tudod-e mondani
nekem, merre találom?
- Akkor hát menj a
kishúgomhoz, aki ott lakik, abban a kastélyban. Ő majd segít
neked!
Azzal egy
ezüstkörtét adott a fiúnak ezekkel a szavakkal:
- Ha ezt
megforgatod, nyomban odarepülök hozzád!
Mikor a fiú
megérkezett a harmadik kastélyba, gyönyörű szép leányt talált
ott. A leány sírva fakadt, mikor meglátta a királyfit, és így
szólt:
- Hogyan kerülsz te
ide? Az én uram a tizenkét fejű sárkány. Ha hazajön, vége az
életednek!
- Nem félek tőle -
felelte a királyfi. - Két sárkányt már megöltem, hát majd csak
ezzel is elbánok valahogyan.
A falon ott függött
egy kard, azt lekapta, és megsuhogtatta a levegőben.
Hát egyszer csak
jött ám a sárkány nagy dérrel-dúrral. A királyfi meglóbálta
a kardját, és egyetlen csapással levágta a sárkánynak tizenegy
fejét. De mire a tizenkettediket is lecsapta, a másik tizenegy újra
kinőtt, és mire azokat megint levágta, addigra kinőtt a
tizenkettedik. Eltartott egész alkonyatig, míg végre sikerült
mind a tizenkét fejet egyszerre levágnia.
Módfelett megörült
ennek a szép leány, nyomban asztalt terített a fiúnak, és arra
kérte, maradjon nála örökre.
- Szívesen eleget
tennék a kérésednek, előbb azonban meg kell szereznem az
aranymadarat, hogy hazavigyem atyámnak. Meg tudod-e mondani nekem,
hol lelek rá?
- Tudom biz én.
Minden évben egyszer eljön ide, leszáll erre a fára az ablak
alatt és énekel. De csak egyetlenegy olyan napja van az évnek,
amikor idejön, újesztendő reggelén, napfölkelte előtt. Az
aranymadár az enyém, és én neked adom, csak várd meg, amíg
eljön.
A királyfi szívesen
ráállt, hogy megvárja a madár jöttét. A leány azonban annyira
megszerette a fiút, hogy nem akarta többé elengedni maga mellől.
Mikor tehát
elérkezett újév hajnala, bedugta a fiú mindkét fülét, így
azután mikor az aranymadár odarepült, és elkezdett énekelni,
nem hallott a királyfi semmit; felkelt a nap, és a madár
tovaszállt.
- Hol a madár?
Miért nem jön? - kiáltott fel szomorúan a fiú, mikor felébredt.
- Itt volt, és
elénekelte dalát. Nézd csak, itt láthatod bizonyíték gyanánt a
gyöngyöket, a fa tövében. Mivel azonban te elaludtad a jöttét,
most még egy évig várnod kell.
Mit tehetett mást a
királyfi, ott kellett maradnia, de korábbi jókedve tovatűnt.
Mikor a leány látta, hogy mennyire bánkódik a királyfi, mivel
nem térhet haza atyjához, többé már nem akarta visszatartani, s
a következő újév reggelén ő maga ébresztette fel.
A madár jött,
letelepedett a fára, és elkezdett énekelni. Köröskörül minden
csakhamar tele lett gyönggyel. A leány ekkor kezére csalogatta a
madarat, bezárta egy aranykalitkába, és átnyújtotta a
kalitkát a királyfinak. És hogy gyorsan hazaérhessen, adott neki
egy hatlábú paripát, amelyen senki más nem tudott volna
lovagolni, csak a királyfi. Végül pedig megajándékozta egy
aranyszilvával, és így szólt hozzá:
- Ha ezt
megforgatod, nyomban hozzád repülök.
A királyfi repülve
száguldott hazafelé a hatlábú paripán. Estére kelve egy
vendégfogadóhoz ért, ahol a bátyja pincér volt, és
nagyon-nagyon rossz sorban tengődött. A kis királyfi nyomban
felismerte testvérét, és elmesélte neki, hogyan szerezte meg az
aranymadarat, amelyet most hazavisz. Azt akarta, hogy a bátyja is
vele együtt menjen haza.
- Ó, de szeretnék
veled menni! - mondta a fivére. - De hát sokkal tartozom a
gazdának.
- Én kifizetem az
adósságodat - jelentette ki az öccse. Vásárolt a bátyjának is
egy paripát, azután együtt lovagoltak tovább, és a legközelebbi
estén ismét betértek egy vendégfogadóba. A legidősebb testvérük
itt volt istállószolga, és éppen akkor hagyta alaposan helybe a
gazdája, amikor a testvérei bevágtattak az udvarra. Megismerték a
bátyjukat, és a legkisebbik fiú megszólalt:
- Gyere velünk
együtt haza! Nézd, itt viszem az aranymadarat.
- Szívesen veletek
mennék, de a gazdám követeli, hogy leszolgáljam a három lova
árát, amelyeket tönkretettem.
- Bízd ezt rám, én
kifizetem neki a három ló árát! - mondta a kis királyfi.
A következő
reggelen kifizette a gazdának bátyja tartozását, vásárolt neki
is egy lovat, és hárman együtt lovagoltak tovább. Ahogy így
ügettek egymás mellett, megszólalt a legfiatalabb királyfi:
- Atyánk olyan
nagyon bízott bennetek, hát most majd meglátja, hogy mégis én
hozom el neki az aranymadarat!
Erre a fivéreit
elfogta a düh, és egymás között megbeszélték, hogy megölik az
öccsüket. Éjszaka, mikor a kis királyfi aludt, kiszúrták
két szemét, kezét-lábát levágták, aztán beledobták egy
mély kútba. Mikor ezt elvégezték, fogták a gyönyörű paripát
és a kalitkát az aranymadárral, és atyjukhoz siettek vele.
Miután nagy diadallal bevonultak, azt mondták:
- Nézd csak,
atyánk, sok fáradsággal és veszélyek közepette sikerült
megszereznünk az aranymadarat!
Megörült erre az
apjuk, és azon nyomban a templomba vitette a kalitkát,
megparancsolva, hogy helyezzék az oltárra. A madár azonban
szárnyait szomorúan lecsüggesztve gubbasztott, és nem énekelt. A
gyönyörű hatlábú paripa pedig senkit sem engedett a közelébe,
még kevésbé tűrte, hogy bárki is a hátára üljön.
A megcsonkított fiú
eközben a kút mélyén feküdt, és nem tudta, hogyan is segíthetne
a baján. Ekkor a rézalma véletlenül kiesett a zsebéből, a
szájához ért és megfordult. Abban a pillanatban odarepült a
három megmentett leány közül a legidősebb rézköpenyében, és
megkérdezte a királyfit, hogy mit csinál itt?
- Nézd, hogyan
jártam!
- A hajnali harmat
gyógyír a levágott lábadra - szólt a leány és azzal elrepült.
Hozott harmatot, megkente vele a királyfi lábát, s lám, az
nyomban meggyógyult, és a királyfi fürgébben lépegetett,
mint valaha. A leány pedig eltűnt.
Ekkor rálépett az
ezüstkörtére, amely időközben ugyancsak kiesett a zsebéből és
megperdült. Hát nyomban odarepült ezüstköpenyében a második
leány, akit megmentett, és megkérdezte, mi baj van.
- Nézd, hogyan
jártam! - mondta a királyfi.
- A hajnali harmat
meggyógyítja levágott karodat. - Ezt mondva a leány elrepült,
hozott harmatot, bekente vele a fiút úgy, hogy annak a két karja
egyszeriben újra ép lett, s izmosabb, mint valaha. A leány azonban
a következő pillanatban eltűnt.
Ekkor a királyfi
belenyúlt a zsebébe, elővette az aranyszilvát, és megforgatta.
Abban a pillanatban odarepült hozzá a legfiatalabb leány
aranyköpenyében, és megkérdezte, mi baja van?
- Hiszen látod!
- A hajnali harmat
visszaadja elvesztett szemed világát - szólt a leány, és azzal
elrepült. Hozott magával harmatot, megkente vele a királyfi két
szemgödrét, s az nyomban újra egészséges szép szemekkel
nézett a világba, s teljes szépségében látta maga előtt állni
a leányt. Mielőtt azonban annyira magához tért volna, hogy
megölelhesse, az már el is tűnt.
Most vette csak
észre a királyfi, hogy hol van. Hogyan jusson ki ebből a mély
kútból? Ekkor a zsebében megtalálta a rókától kapott
ezüstsípot, és belefújt. Nyomban ott termett a róka, és
megkérdezte tőle, mi baja van.
- Hiszen látod,
hogy képtelen vagyok kijutni innen! - mondta a királyfi.
Erre a róka
beleugrott a kútba, és így szólt:
- Kapaszkodjál meg
jól a bozontos farkamban!
Alig ragadta meg a
királyfi a róka farkát, az kiugrott a kútból, maga után húzva
a fiút, és azt mondta neki odakint:
- Most már egyedül
is boldogulsz! - és azzal beszaladt az erdőbe.
A fiú aztán gyalog
vándorolt tovább, és estére kelve hazaért. Atyja nem nagyon
örvendezett megérkeztén, mivel nem hozott neki semmit sem. A
királyfi azonban elmesélt mindent, ami vele történt: hogyan
szerezte meg az aranymadarat, és hogyan tett szert a hatlábú
csodaparipára, hogyan váltotta ki fivéreit, és milyen
hálátlanok voltak azok hozzá, és milyen kegyetlenül bántak
vele. Végül azt is elmondta, hogyan menekült meg. Az öreg király
azonban nem akart hinni neki.
Ekkor így szólt a
királyfi:
- Be fogom neked
bizonyítani, hogy igazat mondtam. Hiszen kétségtelen, hogy az
szerezte meg közülünk valójában az aranymadarat, aki képes
felszállni a csodaparipa hátára és lovagolni rajta, és
akinek közeledtére az aranymadár felemeli szárnyát a templomban,
és énekelni kezd.
- Igen, az biztos,
hogy így megtudjuk, melyikőtök az igazi hős - mondta az öreg
király.
Először a két
idősebb fivér próbálkozott. De a ló közelébe sem engedte őket,
az aranymadár pedig továbbra is csak leeresztett szárnyakkal
gubbasztott a templomban, és eszébe sem jutott énekelni, amikor
beléptek.
Ezután a
legkisebbik királyfi tett próbát. Mikor a paripa meglátta,
felnyerített örömében, és olyan jámboran állt, mint egy
kisbárány, míg a hátára pattant; aztán egy darabig föl-alá
lovagolt a királyfi, majd leszállt a nyeregből, és a templomba
indult. Alig lépett a küszöbre, az aranymadár máris levegőbe
emelte a két szárnyát, és olyan csodaszépen kezdett énekelni,
hogy a királynak a szemét elfutotta a könny örömében és
fájdalmában. Legkisebbik fia nyakába borult, és így szólt
hozzá:
- Bocsásd meg
nekem, hogy kevesebbre becsültelek a két bátyádnál. Most pedig
fogd ezeket az álnok, gonosz testvéreket, és tégy velük, amit
akarsz.
- Úgy hát nyomban
úgy megbosszulom magam rajtuk, hogy egész életükben boldogan
gondoljanak rám!
Ezzel elővette a
rézalmát, megforgatta; nyomban odarepült a legidősebb leány
rézköpenyében. A leány olyan szép volt, hogy a királyfi
édesanyja így kiáltott fel láttára:
- Ejnye, fiam, de
jól választottál!
De a fiú kézen
fogta a lányt, odavezette idősebbik bátyjához, és megkérdezte:
- Akarod, hogy ő
legyen a feleséged?
Nem akadt boldogabb
ember a bátyjánál.
Most azután
megpörgette az ezüstkörtét, és repülve érkezett az
ezüstköpenyes leány, aki még szebb volt, mint a másik.
- Hát akkor ezt
vedd el feleségül - szólalt meg újra az anyja -, mert ennél
szebbet már nem találhatsz.
A fiú azonban ezt a
leányt is kézen fogta, odavezette középső bátyjához, és
megkérdezte:
- Akarod őt
feleségül venni?
A bátyja képtelen
volt nemet mondani.
Ekkor megpörgette
az aranyszilvát, és repülve jött nyomban a legfiatalabb leány.
Válláról aranyköpeny hullámzott alá, tele drágakövekkel
és az aranymadár gyöngyeivel, hogy a csillagos égbolt se
ragyoghatott volna szebben. Az öreg királyné elámult ezen a
csodálatos szépségen, és kötőjében fogta fel a leányt, nehogy
a kemény földre ereszkedve megüsse magát a törékeny teremtés.
- Jobban tudod,
fiam, hogy kit válasszál, mint én! - szólt a legkisebbik fiához.
- Mert ennél szebb leány nincsen a nap alatt!
Ezt a harmadik
leányt azután a kis királyfi vette el feleségül, és évek
hosszú során át éltek megelégedetten s boldogan.
Mikor azonban sok év
múltán meghalt a szépséges királyné, vele együtt eltűnt a
hatlábú paripa is, meg a templomból az aranymadár, s ezt a két
csodálatos lényt azóta sem látta többé soha senki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése