A KAKAS, A KUTYA MEG A RÓKA 297 szó, 1823 karakter.
Egy gazda nagyon szigorúan
bánt az állataival, nem adott elég ennivalót, amit
fellefetyelhetett a kutya, felcsipegethetett a kakas, ezért ők
ketten megállapodtak abban, hogy elszöknek az erdőbe, és önálló
életet kezdenek. A kakas talált magának helyet egy magas tölgyfa
ágain, a kutya pedig egy kicsit lejjebb bemászott a tölgyfa
odújába és ott berendezkedett. Ők ketten így éltek volna örök
időkig, barátságban, vadászgatva, ha nem lett volna a kakasnak az
a rossz szokása, hogy kora hajnalban kukorékoljon, és munkára
szólítsa az embereket.
Amikor először kukorékolta
el magát az erdőben, meghallotta őt a róka. Felugrott a
fekhelyéről és kimászott a rókalyukból. A kakas másodszor
is kukorékolt, a róka pedig hegyezve a fülét hallgatózott, hogy
melyik irányból is jött a hang. A hangot követve eljutott a
tölgyfához, és gondolta magában: „Lecsalogatom a fáról
ezt a kakast, elkapom és megeszem.” Magasra felemelte a fejét és
hízelegve így szólt:
- Te vagy az egyetlen kis
kakas az erdőben, én vagyok az egyetlen róka. Gyere le hozzám,
éljünk jó barátságban!
- Én nem vagyok itt egyedül
- mondja a kakas. - Lent lakik a barátom, a kapus. Kopogj be az
ajtón, kérd meg, hogy engedjen be, talán kinyitja a kaput és
befogad téged.
A róka azt hitte, hogy az a
kapus szintén egy kakas, és már előre örült, hogy mindkettőt
elkapja, és finom kakashúst fog enni. A farkával
megkopogtatta a tölgyfát, és várta, hogy kinyissák az
ajtót, de az odúból hirtelen előugrott egész ágyneműjével
együtt a kutya és elkapta a róka tarkóját. A róka mekegni
kezdett, mint egy kecske, a farkával csapkodott, és arra is alig
volt ereje, hogy ezt gondolja:
- Kakashúsra támadt kedvem,
és magam vetettem oda magam a kakasnak meg a kutyának.
A kutya úgy megrázta, hogy a
rókának egyszerre eltűnt minden ravaszsága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése