Tizenhetedik mese

Foto: net...

Hull a hó. 367 szó 2351 karakter

Hull a hó. De még hogy hull! Mintha csak szórná onnan felülről millió meg millió szárnyas angyalka.

Hull a hó, mintha szórnák s a kis Sárika oda se neki, esernyője alól kimosolyog a havas világ­ba. Arczát rózsapirosra festi a hideg, mely hóeséskor mindig enyhébb szokott lenni.

De ha még hidegebb volna, tán azt sem venné föl, olyan nagy öröme telik a sűrűn szállongó, ragyogó hópillékben, ezekben a magasságos égből lehullott fehér csillagocskákban.

- Hanem azért mégis csak megkérdem én tőled, aranyos kis Sárika, hogy: hová, hová olyan szaporán ebben a nagy hófúvásban?

Azt feleli Sárika:

- Megyek a városligetbe, megnézem, hogyan korcsolyáznak az úrkisasszonykák.

Könnyű különben Sárikának, mert éppen a városliget mellett lakik nagyanyókával. De azért csak úgy vasárnap délután jár el a jégpálya mellé, hol sokáig megbámúlja a tarka-barka úri népet, a mint, keresztűl-kasúl siklanak a simára söpört jégen.

Az ám ni, megint csak szóba ereszkedtem Sárikával:

- Nos, Sárika, szeretnél-e korcsolyázni?

Sárika ijedten néz rám.

- Isten őrizz, nem nekem való az! Kitörném a lábamat.

- Hát csuszkálni szeretnél-e?

- De mennyire!

- Hát eredj akkor a jégre te is.

- Persze, ha szabad volna. Pénz kell azért, még pedig sok pénz.

- Ugyan, te kis bohó, van ott ingyen hely is. Ahol ni, látod amott azt a sok szegény gyereket? Egyiknek-másiknak korcsolyája is van, olyan, a milyen, a kinek nincs, az meg csuszkál. Eredj közéjök!

- Igazán szabad?

- Ha mondom.

Ha láttátok volna, hogy kigyúlt az örömtől Sárika arcza.

Pirosabb volt most már a legpirosabb rózsánál is.

Szépen meghajtotta magát előttem, aztán szaladt, szaladt s egy szempillantás múlva elvegyűlt a többi gyerek közt.

Mikor odasétáltam a jégpálya ingyenes részéhez, Sárika már javában csuszkált.

Az esernyőjét becsukta s aztán magasra emelte, mint egy zászlót s nagyokat sikongva siklott végig a jégösvényeken.

Igazi örömet éreztem szivemben, hogy a kis Sárikának egy jó vasárnap délutánt szereztem. Azóta minden vasárnap délután találkozom a helyes kis leánynyal, a ki hálás szívvel köszönt­get felém s arczából kiolvasom ezt a gondolatot:

- No lám, ha ez a bácsi nem szól, talán sohasem tudom meg, hogy a ligetben is lehet ingyen csuszkálni.

Lehet, lehet, aranyos Sárika. Csak csuszkálj, csuszkálj az ingyenes jégen s ne irigyeld azokat, kik pénzzel fizetik meg ezt az élvezetet.

Úgy-e, nem is irígyled?