A kis kukta. 498 szó, 2919 karakter.
A mama mindig mondta
Zsuzsikának, hogy eredj innen cseppem, kicsi bogaram, a Paprika
Jancsiddal, mert útjában állasz az édes mamának. - Zsuzsika nem
ment el az asztal mellől, hanem nagy figyelemmel nézte a mamát, a
ki épen az imént készítette el a tálban a kalácsnak való
jóféle vajas tésztát.
- Menj el, kicsi lányom, -
mondotta kétszer is a mama, - künn a kertben van a Pistika, eredj
ki hozzá, lelkem és játszszál vele. Mutasd meg neki a Paprika
Jancsit is.
A kis leány azonban csak
húzódott féloldalvást az ajtó felé, de nem ment ki. Ne is
küldje őt az édes mama, mert lám, olyan jól viseli magát, hogy
még! Meg se mukkan. Oda kuczorodik le szépen az apa nagy széke
mellé, tánczoltatni fogja a Paprika Jancsit és nem lesz útban.
Bizony nem lesz útban...
A mamának pedig annyi most a
dolga, hogy azt se tudja, melyiket igazítsa előbb. Apának
nevenapja van; délire nagy vendégséget kell csinálni; itt lesz
majd a tisztelendő úr, a kasznár bácsi, a néniék és még sokan
a bácsik közűl. Szintúgy ég a munka. A mama ide is ügyel, oda
is; egyik perczben a konyhában van, a másik perczben már ismét a
szobában, mert mindenre magának kell vigyáznia, különben nem úgy
készűlnek el az ételek, a hogy ő szeretné.
A kis Zsuzsika nagyon
vigyázott arra, hogy ne kerűljön útba. Kiváncsisága azonban
olyan nagy volt, hogy egy alkalmas perczben, a mikor a mama épen a
konyhába ment, fölkapta a földről a Paprika Jancsit, oda
húzott az asztalhoz egy széket, arra felmászott és nagy
kiváncsisággal nézett bele abba a tálba, a melyben a
kalácsnak való jó vajas tészta épen kelőfélben volt.
Ni! milyen szép fehér
tészta...
- Látod Jancsi! Ehez nem
szabad ám hozzányúlni.
Paprika Jancsi azonban nem
azért volt olyan rossznyelvű legény, hogy ezt az okos mondást
válasz nélkűl hagyta volna.
- Nem ám annak, a ki nem mer!
- Hallgass, te csúnya! Mama
mondta, hogy még útban lenni sem szabad.
- Dejszen, volnék csak én
olyan nagy, mint te, majd megmutatnám én, hogy szabad. Még a
kezemmel is megmerem. Meg én! Mama úgy sincs itt, még csak meg sem
tudná. Tudod mit, Zsuzsika? Én még úgy sem kóstoltam ilyen jó
tésztát, fogj meg és tégy bele.
- Nem teszlek biz én, Jancsi.
- Nincs merszed, úgy-e?
- Van; de -
- Nincs, nincs, nincs! -
nyelveskedett csúfolkodva Paprika Jancsi.
Zsuzsika úgy megharagudott,
hogy csak megfogta derékon a Jancsit és beletette a tésztás
tálba. Jancsi pedig, a kisértő, nagyokat kaczagott magában, hogy
ilyen könnyen rosszra csábította a kicsi leányt és a karját
emelgette.
- Bátor leányka vagy,
Zsuzsika, - mondta hízelgő hangon a semmiházi.
Haj!
de rossz vége lett ennek a dolognak nagyon. Az édes mama bejött,
meglátta az elrontott tésztát,
áristomba zárta a szófogadatlan Zsuzsikát és a déli nagy
vendégség alatt Zsuzsika bizony
ott sírdogált egyedűl a gyerekszobában. Abban a perczben azonban
föltette magában, hogy soha többé nem enged a kisértésnek és
dícséretére legyen mondva, be is váltotta a szavát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése