Brekeke és Zsákrágó úrfiak utazása. 815 szó, 4927 karakter.
A béka összebarátkozott az
egérrel.
Eszükbe jutott egyszer, hogy
be kellene járni a világot. Tapasztalni, látni, tanúlni akartak,
hogy azután később hasznát vegyék.
A béka úszónadrágot és
kulacsot vitt az útra, az egér pedig esőköpönyeget és egy
tarisznya kenyérmozsát.
Megindító volt a búcsúzás.
Az öreg békák és az öreg egerek egymás keblére sírták a
könnyeiket. A kiskorú békatestvérek keservesen vartyogtak,
az egértestvérek pedig szívrehatóan czinczogtak.
A falu határán még egyszer
visszanéztek. Onnan integettek utolsó búcsút a falujoknak.
A nap melegen sütött. Két
papsajtlevelet szakítottak le napernyőnek. Hanem a békának ez nem
volt elég. Fürdeni szeretett volna.
- Pajtás, - szólt az
egérhez, - fürödjünk.
- Nem vagyok hozzászokva, -
felelt az egér.
- Nem tudsz úszni? - kérdezte
a béka.
- Bizony, hallod, én sohasem
jártam úszóiskolába.
- Nem tesz semmit, - biztatta
a béka az egeret, - az én apám úszómester volt a lencsés tóban,
magam is úgy úszom, mint a hal.
Az egér végre is hallgatott
a szép szóra. A patakhoz ballagtak, a hol a béka letette a
kulacsát, az egér pedig az esőköpönyegét.
- No, ide vigyázz! - szólt a
béka. - A hogy én csinálom, te is úgy csináld, mindjárt az első
látásra megtanúlhatod.
Nagyot ugrott a partról a
levegőbe s a hátulsó két lábát hosszan kinyújtva fejjel a
vízbe ugrott. A víz fölcsapott. A béka eltűnt a habok között,
de már a következő pillanatban ott ficzkándozott a víz
színén. Szeme csillogott a következő gyönyörűségtől. Szórta,
fújta maga előtt a vízgyöngyöket.
- Láttad? - kérdezte az
egértől.
- Láttam, - felelt az egér.
- No hát csináld utánam! Ne
félj semmit!
- Nem hideg a víz? - kérdezte
az egér szepegve.
- Dehogy hideg, - felelt a
béka. - Olyan meleg, mintha katlanban melegítették volna.
És vígan lubiczkolva
csalogatta az egeret.
Az egér belenyújtotta az
első lábát a vízbe. A víz csakugyan meleg volt.
Neki futott hát ő is a
partról és egy nagy ugrással a vízbe vetette magát.
Lemerűlt. A víz felvetette.
Fuldokolva kapkodott jobbra-balra. Bizony bele is fulladt volna, ha a
béka el nem kapja hirtelen a nyakánál.
- Látod, - szólt az egér, -
majd belefulladtam. Nem való nekem az efféle mulatság, mert én
szárazföldi életre születtem.
Nem is ugrott többé vízbe,
csak a parton ülve nézte, micsoda figurákat csinál a vízben a
béka.
Másnap egy lyukhoz értek. A
lyukból egy öreg szürke egér pislogott kifelé.
- Adjon Isten jó napot! -
köszöntötte a vándorló egér az öreget.
- Fogadj Isten, mi járatban
vagytok? - felelt amaz vissza.
- Vándorúton vagyunk,
tapasztalásokat szerzünk.
- Mi a nevetek?
- Az enyém Zsákrágó, a
barátomé pedig Brekeke.
- Én Lyukszögi vagyok, -
szólt az öreg egér. - Az apád jó czimborám volt, egy
tarisznyában ismerkedtem meg vele. Hát szivesen látlak mind a
kettőtöket. Fordúljatok be.
- Jaj, pajtás, - súgta a
béka, - nem szoktam én efféle egérúton járni. Hajós vagyok,
tudod, veszedelem nekem a szárazföld.
- Csak gyere utánam, - súgta
az egér, - ne félj semmitől.
Sokáig másztak a hosszú és
szűk lyukban. Elől az öreg Lyukszögi ment s egy
szentjánosbogárral világított a vendégeknek. Egyszer aztán
kiértek a lyukból. Egy kamarába léptek, a mely tele volt
mindenféle ennivalóval.
- Legyetek vendégeim! - szólt
Lyukszögi. - Van itt kalarábé, hagyma, sajt, lekvár, töpörtő,
kenyér és még sok mindenféle. Egyetek. Nem sajnálom tőletek.
Volt ott egy drótból
készített, gömbölyű kis ház is. A közepén szalonna
illatozott.
- Te, Zsákrágó, - szólt a
béka a barátjához, - de szeretnék én egy ilyen kis házban
lakni! Épen jó lenne a lencsés tó partjára, különösen mikor a
gyerekek kövekkel hajigálnak.
- Vigyázzatok, bele ne
menjetek! - szólt az öreg Lyukszögi. - Rossz ajtaja van annak a
háznak. Ha egyszer becsapódik, nem lehet kinyitni. Szegény
megboldogúlt feleségem is abban a házban veszett el.
Zsákrágó hallgatott is az
öreg szavára, de a szeles béka nem nyughatott: beugrott a házba,
beugrott épen a ház közepére.
Abban a pillanatban
becsapódott az ajtó. A béka fogva volt.
A két egér megréműlt. A
béka kétségbeesetten ugrált jobbra-balra, úgy, hogy a fejét
egész összeverte a drótok között. Hiába, nem nyilt ki többé
az ajtó.
Az egerek megkisérlették
szétrágni a házat. Nem lehetett. Hát csak sírtak ott mind a
hárman: az egerek kivűl, a béka meg belűl.
Egyszer csak kinyílik a
kamara ajtaja. Belépett egy asszony. A két egér elsurrant.
Mikor az asszony meglátta a
békát, felsikoltott:
- Jaj, hogy kerűl ide ez a
kecskebéka! - kiáltotta, - soha hírét nem hallottam, hogy a béka
szalonnát evett volna.
A kiáltásra befutottak
többen is és egy bátrabb fiú kinyitotta az egérfogó ajtaját. A
béka egy óriási ugrással menekűlt a saláták közé.
- Meg kell fogni! - kiabálták
a gyerekek, de a béka szerencséjére megtalálta az egérlyukat, a
melyiken bejöttek és eszeveszetten menekült.
Most már otthon vannak mind a
ketten. A béka feje be van kötözve méntalevelekkel. Éjjel a
holdvilágnál hosszan beszélik a kalandjaikat. Magam is tőlük
hallottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése