A fehér egerek királynéja. 1060 szó, 7176
karakter
Nézzétek csak azt a furcsa
követséget, mely amott a fényes királyi palota felé vágtat.
Három délczeg levente büszkén üli meg a lovát s hol jobbra, hol
balra kanyarodik, míg végre odaérnek a palota elé.
De nini! Mi lett a három
leventéből? Három fehér egérke. Mindegyik egy-egy felkantározott
szürke egeren vágtatott idáig. Figyeljetek rám, mit keres az a
furcsa követség a fényes palotában.
A királyi palota nagy fogadó
termében ül éppen a király, egész udvarától körülvéve.
Arcza ragyog az örömtől, mert mellette jobbra bíborbársony
széken ül egyetlen leánykája, a gyönyörű Hajnalka.
Egy hírvivő jelentette, hogy
követség érkezett, sürgősen kér bebocsáttatást, hogy a király
magas színe elé járulhasson.
- Szívesen látom a
követséget - felelt jóakarólag a király s csakhamar elfoglalta
trónját, a honnan rendesen meg szokta hallgatni a követségek
panaszait, vagy óhajtásait.
A szárnyajtó feltárult, s
hajlongva, bókolva belépett rajta a három fehér egérke.
- Felséges királyom! - így
kezdte ékes szavait a legidősebb egér. Emlékezel még arra az
időre, mikor egyszer az ellenséges ország fejedelme, egész
hadával egy zivataros éjjel be akart törni palotádba? Mi akkor
egész seregünkkel segítségedre jöttünk, addig czinczogtunk,
kaparásztunk körülötted a míg fölébredtél s megmentettük
életedet.
- Emlékezem - válaszolt
meghatottan a fejedelem.
- Kegyelmes királyom, te
akkor azt igérted, hogy ha a fehér egerek királynéja egyszer
meghal, akkor a te leányod, a ki piczi volt, az fogja átvenni a
királyi pálczát. Királynénk tegnap jobblétre szenderült s mi
ma eljöttünk magas színed elé, s kérünk, váltsd be az
igéretedet.
Hajnalka e szavak hallatára
keservesen zokogott. Hogyan, ő elszakadjon édes, szeretett
atyjától, a kit még sohasem hagyott el egy napra sem? Elmenjen
messzire, idegen országba, a fehér egerek közé, a hol nem fogja
őt megérteni senki! Nagyon, nagyon sírt a szegény királyleány s
atyja arcza is mélyen beborult, de legyőzte fájdalmát és így
felelt:
- Az én adott szavam szent!
Eredj, drága leányom s légy kegyelmes, igazságos királynéja
népednek!
Aztán előhozatta
kincstárából a legdrágább gyémántokkal kirakott koronát s
körülövezte vele Hajnalka éjszínhaját. A királyi istállóból
nyolcz paripát fogatott egy arany hintóba, abba ültette Hajnalkát,
megcsókolta, ráadta atyai áldását. Az egész udvar zokogva
kísérte ki a hintót a királyi palotából. Robogott a hintó, el
messze vidékre s minél távolabb voltak az édes otthontól, annál
borúsabb lett az égbolt, kietlenebb, kopárabb a vidék köröskörül,
mig végre egy sivatagba értek, ott aztán megállították a
lovakat.
Hajnalka ismét keserves
könnyekre fakadt:
- Jaj nekem! Hát mondjátok,
egerek, ez a kopár, kietlen sivatag lesz ezentúl az én
birodalmam? Hisz itt eltikkadok a forró nap hevétől, mert
közel és távolban egyetlen lombos fa sincs, melynek árnyékába
menekülhetnék a forróság elől.
- Vígasztalódjál,
királynénk! - válaszoltak az egerek. - Mindjárt elvezetünk
palotádba, ott aztán kellemes és hűvös a lég, elhalt királynénk
nagyon jól érezte magát benne.
- Igen, mert az is egérke
volt, mint ti valamennyien - sóhajtott Hajnalka.
- De a te számodra még
pompásabban rendeztük be! - s azzal bevezették a királynét egy
föld alatt fekvő barlangba, a hol a napnak csak egy parányi sugara
törhetett a repedéseken keresztül.
A padló fehér homokkal és
virágokkal volt teleszórva, s a barlang közepén gallyakból és
levelekből emelkedett egy ágyacska. Az egyik falból kristálytiszta
forrás bugyogott elő. A királyné nagyon szomjas volt s jól esett
neki a friss forrás vize. Megkóstolta aztán a mézeskalácsot
is, a mit az egérkék számára összehordtak. Bár otthon, édes
atyjánál más étkekkel szolgáltak neki, azért jól esett a
mézeskalács is, mert érezte, hogy mennyi szeretettel és
jóakarattal nyujtják azt neki.
Az egerek nagyon megörültek
uj királynéjoknak s nagy ünnepet rendeztek a tiszteletére, melyre
megjelent Egérország apraja-nagyja, s dobolva, tánczot járva
tudatták azt az ünnep előestéjén Hajnalkával.
Mikor azonban eltávoztak
mindnyájan, s a királyné magára maradt a sötét barlangban,
megint csak hangos sírásra fakadt, s addig sírt, a míg elbágyadva
elaludt.
Mire ismét fölébredt, már
közelgett a menet, hogy meghívják az ünnepre. Elől a
szertartásmester arany pálczát tartva a kezében, utána a
zenekar, a Rákóczy-indulót játszotta, mögöttük lépkedett
méltóságosan egy különösen szép, délczeg fehér egér,
melynek bíborpalástján királyi származás jele volt, s fejét
szomorúan lehajtotta.
A mint a királyné előtt
elhaladt, nagy szomorú szemét reá emelte, s Hajnalka, maga sem
tudta, miért, nagy szánalmat érzett a kis egér iránt.
Kezdődött a táncz. Hajnalka
még sohasem látott ennél kedvesebb képet. Az
egér-kisasszonykáknak nem kellett fehér ruha, mégis fehérbe
voltak, s olyan szépen, ügyesen lejtették az egér-úrfiakkal a
tánczot. Csak a királyi származású egérke nem vett részt a
mulatságban, félreállt a terem sarkába s szemében könnyek
csillogtak.
A királyné megkérdezte a
szertartásmestertől, hogy kicsoda az a szomorú alak a sarokban?
- Királyném! - válaszolt a
szertartásmester, - az a mi elhalt királynénk fia s azért
szomorkodik, mert nem juthatott a trónra. De hát a mi országunkban
csak királynénak szabad uralkodnia. Ha te azonban őt választanád
királyi férjedül, akkor megosztaná veled a trónt, s visszatérne
az ő boldogsága is.
Hajnalka eleinte nagyon
megijedt, hogy egy fehér egeret válaszszon férjéül de eszébe
jutott atyja intése, hogy legyen kegyelmes és igazságos mindenben.
Elhatározta tehát, hogy visszaadja az egérkirályfinak
országát, trónját s kihirdettette másnapra a lakodalmat.
A mint a királyné másnap
reggel fölébredt, aranynyal, ezüsttel hímezett menyasszonyi ruhát
talált ágya előtt, s egy mirtuskoszorút csupa gyémántból.
Gyorsan felöltözött s mire kész volt, megjelent a lakodalmi
menet.
De minő csoda! A közeledő
menet nem állott egerekből, hanem boldog ragyogó emberi
alakokból. Fényes selyembe, bársonyba öltözött leventék s
hófehér ruhákba öltözött leányok, a kik drága kincseket
hoztak nászajándékul.
A menet közepén délczeg,
gyönyörű ifjú lépett méltóságosan, palástján drágakövek
ragyogtak, s szemében a boldogság sugara játszott. Hajnalka
szivecskéje nagyot dobbant, mert az nem volt más, mint az
egérkirályfi, a kiből tegnap óta ilyen gyönyörű ifjú lett.
A nép térdre borult a
királyné előtt, s a szertartásmester az egész ország nevében
megköszönte Hajnalkának nemes elhatározását, a melylyel egy
egész ország népéről levette a varázst.
Évtizedek óta hiába várták,
hogy egy királyi vérből származott leány megsajnálja a
királyfit. Ime most beteljesült a szabadulás föltétele, ő
megsajnálta őket, s ezzel levette az egész országról a varázst.
Milyen boldog volt Hajnalka,
hogy ilyen dúsan meg volt jutalmazva jósága. Büszkén és
boldogan indult a templomba a gyönyörü királyfi oldalán.
Boldogsága még nagyobb lett, mikor a templom előtt édes atyját
látta, a ki az egész udvarral megjelent a lakodalmi ünnepre.
Három nap és három éjjel
tartott a vigalom, ezalatt szebbnél-szebb városok és paloták
emelkedtek a barlang helyett, s Hajnalka a legszebb ország
királynéja lett. Nagyon, nagyon sokáig uralkodott boldogan királyi
férjével együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése