VASJANKÓ 1406 szó, 8897 karakter.
Volt egyszer egy
házaspár. Nem volt gyermekük, és a férj felpanaszolta a
feleségének, miért is nem szül neki gyermeket.
- Kedves férjem,
te kovács vagy - mondta az asszony -, kovácsolhatnál hát magadnak
gyermeket, ha annyira szeretnéd!
A férj nem
mondatta magának kétszer: fogott öt mázsa vasat, és három és
fél mázsából kovácsolt magának egy kisfiút, másfél
mázsából pedig ostort készített, s azt a fiú kezébe adta. S
lám, a fiú fürge volt és egészséges, vidáman járt-kelt
körülöttük.
Megörült ennek
az apja, s anyjának is tetszett az erős kis lurkó, akit
Vasjankónak neveztek el. Ahogy azonban növekedett, hamarosan
kezdett terhükre válni, mert mindenüket felette, és mégsem
lakott jól soha. Anyjának mindig hatalmas üstben kellett főznie.
Amikor aztán
legénnyé serdült, már nem bírták tovább, és így beszélgettek
egymás közt:
- Ha még egy
hétig nálunk marad, felfal bennünket házastul, portástul,
mindenestül.
Ezért aztán azt
mondták neki, hogy most már elég nagy és erős ahhoz, hogy
szolgálni menjen. Vasjankó megörült, hogy világot láthat. Fogta
az ostorát, és útnak eredt.
Egyik este beért
egy faluba, s éppen a paplak előtt ment el, amikor fogta az
ostorát, és olyat csördített vele, hogy a falu valamennyi
macskája összefutott. Aztán még egyet csördített az ostorával,
és még egy harmadikat is egymás után, olyan erővel, hogy a
szolgák és szolgálók mind kifutottak, s a plébános is az
ablakhoz szaladt, hogy megnézze, mi történt.
Akkor Vasjankó
megkérdezte, nem akarják-e megfogadni szolgának. Mivel igen
keménykötésűnek látszott, a pap azt gondolta:
- Ennek biztosan
hasznát venném. Igaz, hogy van már egy tucat szolgám, de ahol
tizenketten esznek, ott a tizenharmadiknak is jut valami.
- Gyere be! -
kiáltotta nagy hangon. - Én felfogadlak!
A béresek, akik
egész napon át nehéz munkát végeztek a földeken, és nagyon
éhesek voltak, éppen akkor ültek a tálhoz. Az új szolgát is
odaültették az asztal mellé, ő azonban egymaga többet evett,
mint a többi tizenkettő együttvéve, úgyhogy a tál pillanatok
alatt kiürült, és a többiek éhesen maradtak.
- Ha annyit is
dolgozik, amennyit eszik, akkor rendben van - gondolta a pap.
Másnap reggel a
tizenkét szolga szokás szerint korán felkelt, és elment szénát
gyűjteni. Vasjankó azonban délig aludt, és amikor a
szolgálók ételét az asztalra tették, ő is felkelt, és velük
evett - a tál most is hamarosan kiürült.
Éppen küldték a
béreseknek is az ételt ki a rétre. Erre ő is felkerekedett, és
kiment a mezőre, és azok elől is mindent fölfalt, aztán, mint
aki jól végezte dolgát, lefeküdt és elaludt.
A szolgák emiatt
nagyon bosszúsak voltak, és azt mondták egymás között:
- Ez mindent
felfal előlünk, és semmit sem dolgozik. Gyertek, keltsük fel,
dolgozzon hát ő is!
Erre nekiestek, és
cirokvesszőkkel végigvertek az arcán. Vasjankó eleinte
hadonászott a kezével, azt hivén, hogy bögölyök csipkedik.
Végül mikor már nagyon sűrűn zuhogtak rá a csapások,
felébredt. Akkor felugrott, mind a tizenkettőt megragadta egyik
lábánál fogva, és így szólt:
- No, majd
dolgozom én mindjárt!
Azzal - miközben
azok két kezükkel kaparásztak a földön - összetakarította
velük az egész rétről a szénát. Mikor elkészült, eleresztette
őket. Azok nyomban hazatakarodtak vérző kezükkel, nagy
részük még sántított is hozzá, és panaszkodtak a gazdájuknak.
A pap összecsapta
a két kezét, mikor meghallotta, mit művelt Vasjankó, de nem volt
bátorsága számadásra vonni az új szolgát.
Másnap kora
hajnalban az erdőbe szekerezett a tizenkét szolga fáért; Vasjankó
megint csak délig aludt. Mikor felkelt, előbb újra mindent fölfalt
a szolgálók elől, aztán befogta a négy utolsó ökröt, és ő
is kihajtott az erdőre. Egy helyen akkora pocsolya akadt az útjába,
hogy a szekér a négy ökörrel együtt bennragadt. De Vasjankó nem
töprengett sokáig, felkapta a szekeret négyökröstül,
és kiemelte.
Ahogy éppen
hajtott befelé az erdőbe, egyszer csak szembe jött vele egy
szörnyű farkas, és azt kiabálta:
- Én most nyomban
megeszem az egyik ökrödet!
- Felőlem
megeheted, de akkor aztán neked kell húznod a szekeret, azt
megmondom! - felelte Vasjankó.
Alig tépte szét
a farkas az ökröt, Vasjankó nyakon csípte a farkast, és befogta
a szekér elé.
Kis idő múlva
szembejött vele egy háromlábú nyúl, és az is azt kiabálta:
- Felfalom az
egyik ökrödet!
- Jó, de akkor
neked kell húzni a szekeret!
Alighogy a nyúl
széttépte az ökröt, nyakon csípte őt Vasjankó, és befogta a
farkas mellé.
Nemsokára
szembejött velük az ördög, és így szólt:
- Én most eltöröm
a szekered tengelyét!
- Én nem bánom -
mondta Vasjankó -, de akkor én meg belőled csinálok
kocsitengelyt!
Az ördög azt
gondolta, hogy ez csak olyan levegőben való szóbeszéd. Alig törte
azonban ketté a tengelyt, megragadta Vasjankó a nyakánál fogva,
és tengelyt csinált belőle.
Addigra tizenkét
szolgatársa már telerakta az összes szekereket, és hazafelé
tartottak. Akkor Vasjankó odakiáltott nekik:
- Előbb hazaérek
én, mint ti, és százszor annyi fát viszek, mint ti tizenketten
együttvéve!
Kinevették és
továbbhajtottak. De Vasjankó a fél erdőt összekötötte, és a
kocsira rakta, a két ökör, a farkas és a nyúl mögé, az ördög
nyakába, és hazafelé fordította a szekeret.
Mikor kihajtott az
erdőből, látja ám, hogy a tizenkét szekér még - úgy, ahogy ő
gondolta - bent vesztegel a sárban. Erre fogta a fát a befogott
szekérrel együtt, az egészet a nyakába vette, és úgy vitte át
azon a rossz útszakaszon, azután a többi szekeret is kiemelte a
sárból, azok azonban kénytelenek voltak mögötte hajtani.
Mikor beértek a
faluba, csattantott egyet vasostorával, és így kiáltott:
Hé,
farkas! Csálé nyúl!
Sárkány-ördög és ökör!
Sárkány-ördög és ökör!
Ezt hallva az
emberek mind az utcára sereglettek, és bámulva nézték a különös
felvonulást: elöl a farkast és a nyulat, mögöttük a két ökröt,
aztán az ördögöt mint szekértengelyt, és a szekéren meg
körülötte a fél erdőt, ahogy húzták maguk után.
Mikor a pap látta
ilyeténképpen érkezni Vasjankót, elfogta a félelem, és azt
gondolta:
- Veszélyes ember
ez! Valami módon karácsonyt1
kellene neki gyorsan csinálni!
Vasjankó kifogta
a szekérből az igavonókat. A farkast és a nyulat bekötötte az
ökrök mellé a jászolhoz, és azok is kénytelenek voltak a
marhákkal együtt szénát enni.
Az ördögről
levette a köteléket, még egyszer rávágott az ostorral, aztán
futni hagyta; sántikálva és bőgve rohant el a nyomorult
pára, s futott, míg csak a pokolig nem ért.
Másnap a pap maga
elé hívatta Vasjankót, és azt állította, hogy az ördögök
elrabolták egyik leányát. Ha Vasjankó visszahozza, akkora zsák
pénzt ad neki, amekkorát csak elbír. De tulajdonképpen
valami módon szabadulni akart a szolgától. Magában azt gondolta:
- Na, ez sem jön
többet vissza hozzám.
Vasjankó
megörült, mert sokat hallott már a pokolról, és egyszer sort
akart végre keríteni rá, hogy megnézze. Fogta hát az ostorát,
és útnak eredt.
Odaérve a pokol
kapuja elé, egyet csördített az ostorral, és elkiáltotta magát:
- Nyissátok ki!
Az ördögök
rémülten futottak össze, egymástól kérdezgetve: vajon ki lehet
ez. Akkor a sánta ördög keresztülkémlelt a kapurésen, és
meglátta az idegent:
- Jaj nekem,
végünk van, hiszen ez Vasjankó! - kiabálta, és azzal elfutott a
pokol legsötétebb zugába, a többiek meg utána.
Vasjankó végül
is elunta a hosszú várakozást a kapu előtt, belökte a pokol
kapuját, akkorát taszítva rajta, hogy csak úgy csikorgott minden
eresztékében. De az egész pokolban egyetlen lelket sem látott a
kárhozottakon kívül, akik cölöpökhöz kötözve hevertek
szanaszét. Vasjankó valamennyiüket föloldozta.
- Csak megtalálnám
a pap lányát! - sóhajtotta.
- Ott van, abban a
sötét sarokban! - kiáltotta néhány elkárhozott, miközben
vidáman igyekeztek kifelé a pokol szélesre tárt kapuján.
Vasjankó
megtalálta a lányt, feloldozta és kivezette. Akkor aztán újra
fölemelte a kaput, és kívülről úgy elreteszelte és
eltorlaszolta a bejáratot, hogy többet egyetlen ördög se mehessen
ki rajta. Aztán vállára vette a pap lányát, és
hazaindult.
A pap éppen
kinézett az ablakon, mikor megérkeztek, és alaposan megijedt,
megpillantva Vasjankót. Az nyomban megszólalt:
- Itt van a
lányod! - Azzal leemelte válláról a lányt, és az ablakon át
betette a szobába. - Most aztán ide a megígért pénzt! De annyit,
amennyit el tudok vinni egy zsákban, mert különben meggyűlik
velem a bajod!
Vasjankó vett
száz könyöknyi vásznat, és odahívott hét szabót, hogy azon
nyomban készítsenek neki egy zsákot. Azt aztán elvitte a
paphoz, mondván:
- Ezt töltsd meg
nekem színültig!
A pap beleöntötte
az összes gabonáját, és így megtöltötte, legfölülre pedig
belerakta minden pénzét. Vasjankó nem vette észre, hogy csak
fölül van arany benne, elégedetten vállára emelte a zsákot, és
hazament.
- Hozok nektek egy
kis ajándékot - szólt az anyjához és apjához. - Nem akarom,
hogy bárki azt mondhassa: ingyen etettetek!
Azzal földre
dobta a zsákot, megmarkolta az ostorát, és újra nekiindult a
nagyvilágnak.
Az öregek pedig
életük végéig megéltek a gabonából és a pénzből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése